Társasházbiztosítás, három percben összefoglaltuk a lényegét
( ha túl gyorsnak találja a vetítést, bármikor megállíthatja és az oldal elolvasása után folytathatja a társasházbiztosítás összefoglaló videó nézését)
Ahol egy épületben 10-200 család lakik együtt és vagyonuk jelentős részét az épületben lévő társasházi lakás jelenti, ott csak egyetlen, valóban jó lehetőség van a vagyonuk megóvására az előre nem látható események esetében: a társasházi épület közös, egy egészként történő biztosítása.
Miért lehet ezt ilyen határozottan kijelenteni, annak ellenére, hogy eddigi tapasztalataim szerint sok közös képviselő és lakóközösség jelentős ellenállást tanúsít, amikor szóba kerül, a társasház közös biztosítása.
A kilencvenes évek közepe óta évente átlag huszonöt közgyűlésen veszek részt, ahol a lakóközösség megjelent tagjait tájékoztatom a társasház biztosítás mibenlétéről és ismertetem az előzetesen kalkulált díj- és feltétel ajánlatokat. Ezt követően megválaszolom a tulajdonosok társasház biztosításával kapcsolatos kérdéseit.
A közgyűléseken szerzett tapasztalatokat összegezve: a társasházi közös biztosítás megkötése iránti ellenállás okai és a kifogások széles skálán mozognak, azonban alapvetően két fő okot lehet kiemelni:
20-30 százalékkal, egyes esetekben akár 50 százalékkal is lehet kedvezőbb az Ön által kezelt társasház biztosításának a díja. Ez kisebb társasházak esetén pár tízezer forintot jelenthet, de nagyobb lakás számú épületek esetén több százezer forint is lehet a megtakarítás!
A már meglévő, korábban megkötött társasház-biztosítások díjai évfordulókor mindig csak emelkedtek, többnyire nem kis összeggel, melyet muszáj elfogadni és beépíteni a társasház költségvetésébe.
Most már a biztosítók versengése miatt itt van a lehetőség, hogy ne kerüljenek kényszerhelyzetbe!
Jobb vagy hasonló biztosítási szolgáltatás mellett lehetséges a társasház-biztosítási díjakat csökkenteni.
Társasházi garázsok és a bennük tárolt autók biztosítása
Társasházi garázsok és a bennük tárolt autók biztosítása. Mire és mennyit fizetnek a biztosítók?
Napjainkban elégé sokat hallani természeti katasztrófákról, árvizekről felhőszakadásokról és a viharokról, ezek az események különösen rávilágítanak a megfelelő biztosítás fontosságára.
Nézzük meg mi a helyzet társasházi garázsokkal, és az ezekben tárolt milliókat érő autókkal?
A lakás hitel és a társasház biztosítás összefüggései
Az internetet böngészve számos társasházi fórumon felvetődik a kérdés:
Új lakásba költözöm. Hogyan kell megkötnöm a saját lakásbiztosításomat, hogy az a hitelt folyósító bank igényeinek is megfeleljen, ha már az épületre kötöttek vagy hamarosan kötnek társasház biztosítást?